Kurzusok

Fintech Security - Az API összeköt

  • Banki, pénzügyi tanfolyamok
  • 2018. november 7-8.

Előadók





Miért tartjuk fontosnak

2018 elejétől kezdve életbe lépett az Európai Unió PSD2 direktívája, azaz a „Revised Payment Services Directive”. A nyitott banki API köré épülő direktívára való felkészülés már javában folyik, mely várhatóan alapjaiban fogja megváltoztatni a pénzügyi szektor szerkezetét. 
A banki adatok kötelező hozzáférhetővé tétele olyan IT-biztonsági kockázatokkal jár, melyek szakszerű kezelése elengedhetetlen banki, fintech, és szabályozói oldalon egyaránt. A bankok, melyek kötelesek megosztani ügyfeleik adatait a nyitott API-n keresztül, komoly kockázatot futnak: potenciális adatvesztés külső- vagy belső biztonsági hiba miatt nem csak közvetlen pénzügyi veszteséget, de hosszú távú brand imázs-vesztést is eredményezhet.
 

A kurzus tartalma

A kétnapos kurzus alatt olyan IT biztonsági ismereteket és gyakorlatokat osztunk meg, melyek:
  • segítenek a bankoknak az adataikat használni kívánó fintech platformok biztonsági auditálásában;
  • segítenek a fintech startupoknak és banki fejlesztői csapatoknak saját fejlesztéseik biztonságának növelésében;
  • segítik a szabályozókat abban, hogy hatékonyabban tudják átvizsgálni biztonsági oldalról azokat a fintech startupokat, akik a nyitott banki API-t használni kívánják.
Kurzusunk során az MNB álláspontját is hallhatjuk a szabályozó képviselőjétől, a nyitott banki API, és fintech fejlesztések biztonságával kapcsolatban. Emellett minden banki jelentkező mellé egy ingyenes helyet biztosítunk a bank saját fintech inkubátorából startup fejlesztők számára. 
 

A kurzus célja

Tréningünk célja, hogy a nyitott banki API fő közvetlen érintettjeit (bankok, fintech startupok és szabályozók) összehozva, több évtizedes IT biztonsági tapasztalatainkra támaszkodva tudjunk segíteni a fintech megoldások, nyitott banki API, és pénzügyi fejlesztések biztonságának növelésében.
 

Kinek ajánljuk a kurzust

  • Banki IT technikai szakembereknek;
  • Banki belső fejlesztési, belső IT audit szakembereknek;
  • Banki fintech fejlesztésekkel foglalkozó IT technikai szakembereknek;
  • Fintech startupokban tevékenykedő szakembereknek;
  • Szabályozói oldali IT auditoroknak és fejlesztőknek.

A kurzus ütemezése (2018. november 7-8.)


1. nap (csütörtök): Biztonsági audit, védelem növelése
a. Megnyitóbeszéd: Az MNB álláspontja a nyitott banki API, és a fintech biztonság fontosságát illetően
b. Biztonsági audit folyamata a legjelentősebb nemzetközi szabványok szerint (ISO27001, COBIT, CC)
c. Behatolás-érzékelés, behatolás megelőzés
d. Naplógyűjtés, naplóelemzés (log collection, log analysis)

2. nap (péntek): Biztonságos fejlesztések
a. Alkalmazások biztonsága:
    i. Patch Management
    ii. Vírusok, férgek, trójai falovak
b. Webalapú alkalmazás-biztonság
c. Programok biztonsági ellenőrzése (Secure Code Review)
 

A KURZUS IDŐTARTAMA

Kétnapos képzés.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT KERESSE OKTATÁSSZERVEZŐNKET:

Nagy Lívia
telefon: +36 20 391 9445
e-mail: nagy.livia@bib-edu.hu



Jelentkezési határidő



Időpontok



A kurzus ára

  • 180.000 Ft + 27% ÁFA




További kurzusok a kategóriában