Menü

Benkő Vilmos

üzletember, coach

Speak Academy

Benkő Vilmos vállalkozó, tehetséggondozó, az Amerikai Kereskedelmi Kamara egykori elnöke. Számos kezdeményezés fűződik nevéhez, többek között meghonosította egy nemzetközi szervezet (Toastmasters International) magyarországi képviseletét, amely nyilvános beszéd oktatásával foglalkozik. Az Egyesült Államokban nevelkedett üzletember küldetésének tekinti azt, hogy az évek során szerzett tapasztalatait megossza másokkal. Véleménye szerint nem elég sikeresnek lenni, hanem másokat is hozzá kell segíteni saját sikerük eléréséhez. Ezért hozta létre a Speak Akadémiát, amely oly módon foglalkozik retorikával, hogy közben a résztvevők önismeretére, személyes jellemvonásaik fejlesztésére fekteti a hangsúlyt. Meggyőződése,hogy egy társadalom fejlődéséhez önbizalommal teli emberekre van szükség.  Benkő Vilmos programjai, online és személyes képzései ezt a célt hivatottak szolgálni: pozitív irányba elmozdítani saját önbizalmi mutatónkat, elősegítve érdekérvényesítésünk erősödését.  Mindezt misszióként teszi, miközben saját vállalkozásait fejleszti.

 

Az oktató kurzusai