Dr. Száz János

egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem

1976 óta tanít a Közgazdasági Egyetemen pénzügyi matematika jellegű tárgyakat, ezen belül opciók és más derivatív termékek árazását, felhasználásukat a kockázatkezelésben. A Bankárképző Központ első szakmai igazgatója, később sok éven át elnöke. Az 1990-es első tőzsdetanácsban az oktatás-vizsgáztatás megszervezéséért felelt. Ekkor jött létre a Brókerképző Központ is, melynek első szakmai vezetője volt, majd a 90-es évek közepén a BÉT tőzsdetanácsának elnöke. Ebben az időszakban lett önálló üzletág a tőzsdén a derivatív kereskedés, ekkor alakult ki a többszekciós tőzsdemodell, és ekkor fejlesztették ki az MMTS szoftvert is. A 1990-es évek elején a Közgazdasági Kar dékánja, a kétezres évek kezdetekor pedig a Befektetések tanszék vezetője volt. A 90-es évek végén a Jegybanktanács tagja, a 2010-es években a hazai Befektetéselemző Egyesület elnöke, a világszervezet héttagú vizsgabizottságának tagja.
Befektetési témakörben népszerűsítő előadásokat tartott a Mindentudás Egyetemén (2005) és a Mindenki Akadémiáján (2017); számos tankönyv és szakkönyv szerzője.



Kapcsolódó kurzusok