Varga Lóránt

főosztályvezető Magyar Nemzeti Bank

A mai Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szakirányán végzett, majd az ELTE posztgraduális képzésén szerzett jogi szakokleveles közgazdász diplomát. Pályafutását az Inter-Európa Bank befektetési szolgáltatások főosztályán elemzőként kezdte, 2004-től a Magyar Nemzeti Bank munkatársa. Kezdetben az MNB monetáris politikai eszköztárával és likviditáskezelésével foglalkozott. 2010-től a jegybank költségvetési és államháztartási folyamatokat elemző csapatát vezette. 2012-óta irányítja a pénzforgalom és a pénzügyi infrastruktúrák fejlesztéséért felelős főosztályt. Részt vett a napközbeni átutalás hazai bevezetésében és szakmai irányítása alatt került sor többek között a napközbeni elszámolási ciklusok sűrítésére, a forint CLS-rendszerbe történő bevezetésére, illetve az azonnali fizetés koncepciójának kidolgozására. Számos pénzforgalmi tárgyú tanulmány, illetve pénzügyi piacokról szóló publikáció szerzője.



Kapcsolódó kurzusok