Hírek

Budapest Institute of Banking: banki-pénzügyi ismeretek első kézből

 

 

Az elmúlt év őszén a Budapesti Értéktőzsde Budapest Institute of Banking (BIB) néven oktatási leányvállalatot alapított, hiszen a tőzsde stratégiájában a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül az oktatás fontos helyet foglal el. Huszonhat év után visszakerült a tőzsdei szakvizsga-felkészítő és a hozzá kapcsolódó vizsgáztatás a tőzsdéhez, de a Budapest Institute of Banking ennél szélesebb körű mandátummal, a teljes szektor számára kínál banki, pénzügyi oktatási programot.

Az alapító célja, hogy a BIB működésén keresztül a magyar pénzintézeti rendszer versenyképessége növekedjen, az oktatási centrum által kínált modern ismeretek segítsék a szektor előtt álló kihívások - a digitalizáció, az alacsony kamat-, és az egyre komplexebb szabályozási környezet - leküzdését.

Az oktatási portfólió nagyobb része magyar nyelven a hazai szereplőknek szól, de már az idei kurzuskínálatban is szerepelnek idegen nyelvű képzések is. A BIB idei hetven banki-pénzügyi tanfolyamának tíz százaléka lesz angol nyelvű, a cég középtávú célja, hogy speciális tanfolyamaival nemzetközi oktatási központtá váljon. Ezt segíti például a monacói Pantherával kötött megállapodás, amely nyomán London és Frankfurt után Budapesten is elérhetők lesznek a cég vagyonkezelési tanfolyamai.

A BIB 2018-as oktatási programjának első pillérei a pénzügyi intézményeknek tartott egy-két napos tanfolyamok, melyek a bankrendszerhez és a határterületekhez kapcsolódva igen széles oktatási spektrumot fognak át - mondja Fábián Gergely, az MNB pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója, a BIB vezérigazgatója.

A másik pillér az úgynevezett hatósági képzések területe. Ide tartoznak például a biztosításalkuszi vagy pénzügyi közvetítői tevékenységek, melyekhez MNB-szakvizsgát kell tenni, és ahol a vizsgára jelentkezés feltétele egy harmincórás felkészítő tanfolyamon való részvétel. Ez egy speciális felnőttképzési forma, a cég akkreditációja decemberben lezárult, így ebben a piaci szegmensben is helyet kér magának. Ebbe a körbe tartozik még a tőzsdei szakvizsga-felkészítés, azaz a brókerképzés, a határidős piaci tanfolyam, az opciós piaci tanfolyam és az értékpapír-ügyintézői képzés. A BIB brókertanfolyamai szeptembertől indulnak, és tőzsdei szakvizsgával zárulnak. Tőzsdei szakvizsgát egyébként a jövőben csak a BIB kínál.

A harmadik pillér az egyedi vállalati képzések területe, ahol az adott vállalatra, bankra szabott oktatást kínál a BIB - akár az adott céghez kitelepülve; illetve a január végén induló pénztárkezelői, valutapénztárosi OKJ-s tanfolyamok tartoznak még ide.

A BIB oktatási programjának alapja a legmodernebb szakmai tudás. Ennek átadásában segít az oktatási technológia és a módszertan. A BIB oktatási módszertani alapelve, hogy a hallgatók az órákon ne csupán passzív szemlélők legyenek, hanem kapcsolódjanak be a feladatok megoldásába - mondja a vezérigazgató. Az érdeklődés felkeltése és a figyelem megtartása a felnőttoktatási iparág egyik legnagyobb komplex kihívása. Ezért a BIB kurzusain az úgynevezett "out of the box" elemek a tudásátadás állandó szereplői. A pénzmosásról és a terrorizmusfinanszírozásról, illetve a bennfentes kereskedelemről szóló kurzusokon profi színészekkel lehet az életszerű helyzeteket begyakorolni, míg az őszi MiFID-es kurzus résztvevői Széll Tamástól tudhatták meg, milyen párhuzamok vannak a csúcsgasztronómia és a befektetési világban küszöbönálló fogyasztóvédelmi szigorítások között.

A társaság árai függenek a képzés időtartamától, nehézségi fokától, de általában követik a piaci átlagot. A banki tanfolyamok például 50 ezer forinttól 250 ezer forintig érhetők el, a hatósági képzéseknél vizsgáztatással együtt 40 ezer forint körül van a piaci ár; a pénztárkezelő és valutapénztárosi képzés pedig vizsgával együtt 80 ezer körül van. A speciális tudást adó képzések értelemszerűen ennél drágábbak.

A kurzusoktatók a szakma kiválóságaiból kerülnek ki. A banki-pénzügyi témakörök aktuális kérdéseire például az MNB szakterületi vezetőitől és más piaci cégek szaktekintélyeitől első kézből kaphatnak válaszokat a résztvevők. Amiben a BIB mindenképpen kitűnik a piacon működő oktatási cégek közül, az a magas minőség és az élményalapú oktatási módszertan. A kevés szabadidővel rendelkező szakemberek számára nincs is értelme a klasszikus metodológiával oktatni - vallja a BIB irányítója.

Az idei évben 70 banki-pénzügyi tanfolyam indítását tervezik

Forrás: Világgazdaság