Hírek

Mizsér Attila, olimpiai bajnok és a BIB treasaury-kurzus okatatója

 

 

 

Sportpályafutása után 1994-ben kezdte bankszakmai karrierjét. Két évtizedes banki pályafutása során treasury értékesítőként és bankközi devizakereskedőként dolgozott. Szakedzői és közgazdász diplomája mellett okleveles tréner és coach. Lassan húsz éve oktat; értékesítési, kommunikációs és konfliktuskezelési témakörökben tart előadásokat, workshopokat. Általános vezetőképzéssel, motivációs és kommunikációs ismeretátadással, valamint sportedzők és sportvezetők fejlesztésével is foglalkozik.

-Mit keres a szöuli olimpia bajnoka a pénzügyek világában?

-Huszonhárom éve fejeztem be az öttusázást. Talán még lehetett volna egy-két jó évem, de az egyik banktól akkor olyan ajánlatot kaptam, amely miatt érdemes volt leszállni a lóról. Persze akkor csak reménykedtem abban, hogy „bankárként” is ugyanolyan jól fogom magam érezni bőrömben, mint korábban. Az elmúlt évek aztán bebizonyították, jól döntöttem.

- Az öttusa után treasury, azért ez nem hétköznapi váltás…  

- Amikor a TF-en államvizsgáztam, már éreztem, hogy változni fog a világ. Ezért jelentkeztem a Külkerre, a diplomaszerzés után pedig szinte azonnal jött az a lehetőség. Nyolc hónap alatt végigjártam minden részleget, utána maradtam a treasury-osztályon. Tetszett, hogy emberekkel foglalkozhattam, hogy pillanatok alatt kellett döntenem. Régebben egy jó úszóeredmény, akkor pedig az elégedett ügyfél öröme esett jól.

- És hogy lett a mezítlábas melbourne-i világbajnok, majd öltönyös bankár végül kockásinges coach, oktató?

- Melbourne-ben féltávnál valóban elhagytam a cipőmet, a bokáig érő sárba ragadt. Akkor tizedmásodperc alatt kellett döntenem, hogy megkeresem és felveszem, vagy futok tovább. Sztarosztyin ott lihegett a nyomomban, ha megállok, oda az öt másodperces előnyöm. Futottam hát tovább és így is sikerült nyernem. Hittem magamban, nem pánikoltam. Az ilyen sportban és később a pénzügyi válság éveiben a banki ügyfelekkel szerzett élmények miatt tudok segíteni másoknak. Az öttusában eltöltött húszegynéhány év, és a közel ugyanennyi bankszakmai pályafutás rengeteg tapasztalattal gazdagított a stresszkezelés, az önmotiváció, a céltudatosság, a rugalmas következetesség terén egyénileg és csapatban egyaránt. Olimpia vagy üzleti kihívások, mindegy. Megtanultam miként lehet alkalmazni a sport és az üzleti élet tapasztalatait, a Budapest Institute of Banking kurzusain is ezeket akarom minél több embernek átadni.