BIB hírek

Események/Hírek

Világszínvonalú oktatási programot indított a BIB a fizetési rendszerekről

A Budapest Institute of Banking (BiB) a világ legnagyobb, pénzügyi technológiákkal foglalkozó eseménye keretében mutatta be a piacon egyedülálló „Payments in digital finance” (PiDF) elnevezésű angol nyelvű online programját, mely brit-magyar együttműködésben valósult meg. A program tartalmában és megjelenésében is világszinten kiemelkedő innovációnak számít az oktatási piacon, az előadókat tekintve pedig a fizetési szolgálatások piacának legnevesebb nemzetközi képviselői lettek felvonultatva.

A Magyar Nemzeti Banknak köszönhetően Budapest is részese lett a Singapore FinTech Fesztiválnak (SFF), mely a világ legnagyobb pénzügyi technológiákkal foglalkozó eseménye, tavaly 60 ezer látogatót vonzott. A rendezvény idén a járvány miatt virtuális térbe költözött és több globális helyszín is bekapcsolódott, köztük Budapest, mely világhírű előadókkal várta az online hozzánk látógatókat. A BiB az eseményen mutatta be a londoni CFTE-vel készült online kurzusát, melynek keretében panelbeszélgetés és díjkiosztó is lebonyolításra került.

A rendezvényen felszólaló témavezetők, illetve a kurzusban előadó, a világ élvonalába tartozó szakértők kiemelték, hogy a pénzforgalmi üzletág folyamatos és rendkívüli sebességű változásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azok a szereplők, akik gyorsan és hatékonyan reagálnak a változásokra versenyelőnyt kovácsolnak belőle, míg a késlekedők versenyhátrányba kerülnek. A PiDF kurzus azért jött létre, hogy megfelelő tudással lássa el a piac minden szegmensét, így a kurzust teljesítők az adott változásokon nem csak eligazodni tudnak majd, de az innovációkat alkalmazva ezeket előnyükre is tudják fordítani.

A PiDF program teljesen online formában került összeállításra, 6 kurzusból áll, melyek önállóan, illetve együtt is elvégezhetők. A kurzus bemutatja a fizetési szolgáltatások evolúcióját, illetve a rendszer alapját, és összefüggéseit, továbbá feltárja a szabályozói oldal jelentőségét és eszköztárát, valamint számba veszi az új technológiákat és az innovatív üzleti modelleket, illetve lehetséges kimeneteleket ad a fizetési piac digitális transzformációjára. Példaként megjelenik a tananyagban a magyar azonnali fizetés is. A tananyaghoz 5 témavezető, valamint további 25 szakértő adta tudását. Az előadók 4 különböző kontinensről, illetve a fizetési piac legkülönbözőbb szegmenseiből (pénzpiaci szolgáltatók, szabályozó hatóságok, innovatív platformok) lettek kiválogatva, biztosítva ezáltal a témakör teljes lefedettségét.

 Az eseményen kihirdetésre kerültek a kurzus elindítása alkalmából szervezett „Game changers” szavazás győztesei, melynek keretében a pénzügyi infrastruktúra szektor leginnovatívabb személyére, vállalatára és szabályozójára szavazott közel ezer fő világszerte. A vállalati kategóriában az Ant Group (Kína) és egy indiaiak által Londonban alapított fintech, az Infynit osztoztak a dobogó felső fokán, míg a szabályozó hatóság kategóriában a Financial Conduct Authority (FCA), a brit pénzügyi piac szabályozó hatósága, az egyéni kategóriában pedig Serey Chea, a National Bank of Cambodia alelnöke nyert.

Tram Anh Nguyen, a CFTE társ-alapítója, és az SFF nagykövete a következőképpen látja a fizetési szolgáltatások fejlődésével megjelenő jövőbeli kihívásokat: „A pénzügyi szolgáltatások területén dolgozók többsége keveset tud a fizetési szolgáltatásokról és azok rendszereiről. Tíz évvel ezelőtt ez nem jelentett problémát, de a fizetési szolgáltatásokban megjelenő digitalizációs nyomás miatt napjainkban ez már komoly versenyhátrányt jelent a területen. A jelenséget és a piaci igényt felismerve döntöttünk úgy a BiB-bel, hogy közösen fejlesztünk egy oktatási programot fizetési szolgáltatások témakörben, amelynek elvégzésével bárki megfelelő alapokat szerezhet a Pénzügy 2.0 forradalmában.”

„A fizetési rendszerekben, pénzforgalomban elképesztő mértékű innováció zajlik, ami a pénzügyi rendszert és magát a gazdaságot is átformálja. Itt tudnak szinte semmiből világsikert elérni fintech-ek miközben a játékot, játékterepet megváltoztató (game-changer) áttörések egyaránt jöhetnek Londonból, Kambodzsából, vagy épp a kínai elektronikus kereskedelemből. Végül a szabályozó hatóságok is kulcsszerepet játszanak, ahogy ezt a díjazottak is mutatják. Mindez hazánk számára is hatalmas lehetőség, ahol az MNB élen jár az innováció felkarolásában. A most indult oktatási program a lehetőségek kiaknázásban segít” nyilatkozta Fábián Gergely, a BIB vezérigazgatója.

Tekintse meg képzés rövid leírását itt.

A részletes tematika, illetve a kurzusra való jelentkezés a kurzus honlapján érhető el: https://my.cfte.education/courses/payments-in-digital-finance-bib