Menü

Vállalati pénzügyi kimutatások elemzése

Miért tartjuk fontosnak

A vállalatok évente nyilvánosságra hozzák számviteli beszámolójukat, lehetőséget biztosítva üzleti partnereinek, a hatóságoknak és más piaci szereplőknek, hogy tájékozódjanak teljesítményük, megbízhatóságuk felől. Miközben a legtöbb számviteli kurzuson részletesen tanítják a kimutatások összeállítását, azok értelmezése, a számok „olvasása” sokszor csak nagyon kevés hangsúlyt kap. Pedig a legtöbb szakembernek inkább arra volna szüksége, hogy a kimutatások adataiból arra tudjon következtetni, hogy mi történt az adott cégnél, s ez alapján mire lehet számítani a jövőben. E kurzus ezt a hiányt pótolja.

A kurzus tartalma

A kurzus résztvevői saját laptopjukon dolgozva megismerik az alapvető pénzügyi kimutatások szerkezetét, sorainak jelentését és az azok között lévő kapcsolatokat. Kitérünk a különféle trendek értelmezésére, a pénzügyi mutatószámok használatára és azok pénzügyi tervezésben való felhasználására is. A résztvevők valós esetek feldolgozásával készült esettanulmányokon keresztül ismerik meg a kimutatáselemzés speciális fogásait és buktatóit.

A kurzus céljai

A kurzus résztvevői:

  • megismerik a pénzügyi kimutatások közti kapcsolatokat,
  • megtanulják a megfelelő viszonyítási alapok kiválasztását,
  • a trendek értelmezését és előrejelzését,
  • alkalmazzák a pénzügyi mutatószámokat és elemzéseket készítenek

Kinek ajánljuk a kurzust

A pénzügyi kimutatások értelmezése mindenki számára hasznos, akinek munkája során üzleti partnerekről, leányvállalatokról és érdekeltségekről, befektetési célpontokról és konkurensekről kell véleményt alkotnia. Így különösen az értékesítés, a hitelezés, a befektetés, a kontrolling, a pénzügyi elemzés és tervezés, a számvitel, az audit, a szabályozás és felügyelet, valamint a kockázatkezelés területén dolgozók profitálhatnak a képzésből.

A kurzus felépítése

  • Modul 1: Pénzügyi kimutatások értelmezése és kapcsolataik
  • Modul 2: A kimutatások elemzése: pénzügyi mutatószámok
  • Modul 3: Az üzleti cash flow számítása és értelmezése
  • Modul 4: Pénzügyi tervezés: ágazati, finanszírozási és életciklus sajátosságok

Vizsga: nincs

A kurzus időtartama

Kétnapos képzés

Tantermi formában valósul meg.

További információért látogass el a GY.I.K. oldalunkra
Tovább a GY.I.K. oldalra
Oktatásszervező
Prohászka Áron

prohaszka.aron@bib-edu.hu

Ezeket a kurzusokat ajánljuk még Önnek