Menü

Compliance és digitalizáció

A compliance funkció szerepe a digitalizáció, mesterséges intelligencia és robotizáció idején a pénzügyi szektorban – negyedik felvonás

A kurzus elvégzésével 7 CPE pont ismertethető el az ISACA Magyarországi Egyesülete által.

Miért tartjuk fontosnak

A pénzügyi szolgáltatásokat érintő új digitális megoldások, az újonnan piacra lépő FinTech-vállalkozások megtörik a klasszikus banki, pénzügyi szolgáltatások évszázados egyeduralmát, új csatornákat nyitva az ügyfelek számára. Megjelenésük fokozza a versenyt, de veszélyeket, illetve a már ismert működési és biztonsági kockázatok súlyosbodása mellett új kockázatokat is hordoznak, miközben működésük alapvető szabályozási, compliance és etikai kérdéseket is felvet.

A kurzus tartalma

A kurzus során ismertetjük a digitális világ új technológiáit, a mesterséges intelligencia, a big data-elemzés, a blokklánc és a felhő alapú technológiákat érintő, a pénzügyi szektorba hozott újdonságokat, továbbá a kapcsolódó előnyöket és veszélyeket. Részletesen bemutatjuk a nemzeti és nemzetközi szabályozási környezetet és kitérünk a szabályozó szereplők felelősségére is. Végezetül részletesen tárgyaljuk a kapcsolódó compliance szempontokat és feladatokat, illetve etikai kérdéseket.  

A kurzus időtartama

Egynapos, 8 tanórás képzés.
Képzési forma: tantermi, jelenléti.

A kurzus felépítése

  • I. Compliance funkció célja, szerepe
  • II. Új technológiák, szereplők, szolgáltatások előnyei és kockázatai
  • III.  Digitalizációhoz, mesterséges intelligenciához és robotizációhoz kapcsolódó szabályozási környezet
  • IV. Kapcsolódó compliance kockázatok, szempontok és feladatok
  • V.  Csalásmegelőzés, gyakori banki csalási forgatókönyvek
  • VI. Pénzmosás megelőzés és compliance
  • VII. Etikai kérdések
  • VIII. Kerekasztal-beszélgetés Előadóink és Résztvevőink bevonásával

A kurzus céljai

Célunk, hogy a kurzus folyamán bemutassuk a pénzügyi szektorban bekövetkezett lényeges változásokat és újdonságokat, szabályozási környezetet, compliance szempontokat és etikai kérdéseket annak érdekében, hogy mindezen ismeretek birtokában a kurzus résztvevői munkájuk során felismerjék a digitalizációhoz kapcsolódó compliance-releváns helyzeteket és meg tudják tenni a megfelelő lépéseket azok kezelése érdekében, továbbá hathatós támogatást tudjanak nyújtani munkáltatójuk számára a szabályok betartásában, valamint a tisztességes és etikus magatartás biztosításában.
 

Kinek ajánljuk a kurzust

A kurzus megfelelő ismereteket biztosít a compliance feladatokkal megbízott, illetve ezen terület iránt érdeklődő szakemberek mellett a belső ellenőrzésen, valamint egyéb kontroll funkcióban vagy szakmai területen dolgozó szakemberek számára is. Felépítése alapján alkalmas arra, hogy a több éves szakmai tapasztalattal rendelkező, de akár a junior munkatársak számára is hasznosítható tudást adjon át.

  • banki compliance szakértőknek;
  • vállalati compliance szakértőknek;
  • belső ellenőröknek;
  • kontrolling területen dolgozóknak;
  • vállalati jogászoknak;
  • IT vezetőknek; 
  • compliance iránt érdeklődőknek.

További részletek

Helyszín: szervezés alatt.
A képzésen való részvétellel az ISACA (Information Systems Audit and Control Association) Magyarországi Egyesülete által CPE pontok ismertethetőek el!

PartnerünkBiB partner logó
További információért látogass el a GY.I.K. oldalunkra
Tovább a GY.I.K. oldalra
Oktatásszervező
Pál Daniella

pal.daniella@bib-edu.hu

JELENTKEZÉS

1 alkalom 8 óra
2023. 04. 24.

104 000 Ft + ÁFA

Bruttó: 132 080 Ft

Jelentkezem
Jelentkezési határidő: 2023.04.17.

Nettó: 104 000 Ft + ÁFA Ft

Bruttó: 132 080 Ft Ft
BŐVEBBEN
Jelentkezem

Ezeket a kurzusokat ajánljuk még Önnek