Az ügyfelekkel foglalkozók számára a kommunikáció mindennapi munkájuk szerves része. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hogyan élik ezt meg, mennyire érzik sikeresnek magukat ebben. Hiszen ez hosszú távon beépül a személyiségükbe is. Akiket gyakran ér kudarc, azok könnyen kiegének, a sikeresen kommunikálók viszont egyre jobban és hatékonyabban működnek. Ugyanakkor az ügyfélszolgálaton dolgozók a cég imázsának egy rendkívül fontos elemét alkotják. Ezért minden vállalkozásnak alapvető érdeke, hogy kollégái magas szinten műveljék a kommunikációt. És ha már megszületett a jó kapcsolat az ügyféllel, akkor a megteremtett légkörben az értékesítési helyzet is jól kiaknázhatóvá válik. A kulcs az asszertív kommunikáció, nemcsak annak ismerete, hanem folyamatos működtetése is.
Ennek érdekében kidolgoztunk egy 3+1 elemből álló tréningsorozatot. Az alapképzésen elsősorban az asszertív kommunikációval kapcsolatos tudnivalók kerülnek terítékre, egy kis gyakorlattal fűszerezve. A középhaladó képzésen az asszertív kommunikációs lépéseket tudatosítjuk, és lehetőség lesz a megszerzett tudást gyakorlatban is kipróbálni. A feketeöves haladó képzésen pedig nagyon sok gyakorlat bevetésével professzionális szintre emeljük az eddig megszerzett tudást, képességeket, kitérve az összetettebb kommunikációs helyzetek és a nehéz ügyfelek kezelése is.
Az asszertív kommunikációs képzéssorozatot elsősorban ügyfélszolgálati ügyintézők részére dolgoztuk ki, de mindenkinek hasznos lehet, aki a cége képviseletében ügyfelekkel, partnerekkel tárgyal. Akik szeretnék fejleszteni kommunikációs képességeiket olyan irányba, hogy mind a saját érdekeik, szándékaik teljesítésnek, mind a partner érdekei, még pedig az erőszakmentes kommunikáció keretében.
Az alapképzésen széleskörű kommunikációs alapismeretekre tehetnek szert a résztvevők. Szó lesz az egyirányú és kétirányú kommunikációról, a kommunikáció viszonylagosságáról és a félreértésekről, a verbális kommunikációról és a testbeszédről, telefonos és személyes ügyintézésről. Illetve az ügyintézés során bevethető értékesítési lehetőségekre, módokra is.
Az asszertív viselkedés hosszú távú eredménye az önbecsülés növekedése, az emberi kapcsolatok megerősödése, az együttműködési készség fejlődése. Az alapképzésen ezen az úton fognak elindulni a résztvevők.
pal.daniella@bib-edu.hu
pal.daniella@bib-edu.hu
Jelezd nekünk érdeklődésed a lenti gombra kattintva és tájékoztatni fogunk a kurzus pontos indulásáról.
Jelezd nekünk érdeklődésed a lenti gombra kattintva és tájékoztatni fogunk a kurzus pontos indulásáról.