Menü

Digitális jegybankpénz (CBDC), a pénz jövője

Miért tartjuk fontosnak

A digitalizáció és a hozzá kapcsolódó pénzügyi innovációk alapjaiban forgatták fel a pénzügyi szolgáltatások piacát. A digitális jegybankpénz (central bank digital currency, röviden CBDC) koncepciója ebbe a trendbe illeszkedően jelent meg, mint jegybanki innováció a digitális korban. Ma már a jegybankok mintegy 90%-a legalább kutatás szintjén foglalkozik a témával, 26%-uk pedig kísérleti projekteket is indított a témában. Az egyre szélesebb körű jegybanki kutatások ellenére a köztudatban és a pénzügyi szakmai közösségben a téma még kevéssé ismert, illetve számos tévhit is él a digitális jegybankpénz bevezetésének céljai és esetleges hatásai kapcsán.

A kurzus tartalma

A képzés átfogó képet ad a pénz átalakulásáról a kezdetektől napjainkig, felvázolva a ma látható lehetséges fejlődési irányokat is, úgymint a különböző kriptoeszközök és digitális jegybankpénzek. A résztvevők továbbá megismerhetik a digitális pénzügyek újításait, a nemzetközi és hazai digitalizációs folyamatok legfontosabb fejleményeit. A résztvevők megismerik a digitális jegybankpénz koncepcióját, a bevezetés mögött álló lehetséges policy és jegybanki motivációkat, kockázatokat, a fő tervezési dilemmákat és lehetséges megvalósítási irányokat, valamint azok hatásait a pénzügyi rendszer egyes szereplőire (pl. kereskedelmi bankok, vállalatok, lakosság). A nemzetközi kitekintés során megvizsgáljuk a nemzetközi CBDC projektek egyező és eltérő jellegzetességeit, így átfogó képet nyújtva a nemzetközi jegybanki közösség hozzáállásáról a témához. A résztvevők esettanulmányokon keresztül vizsgálják és vitatják meg egy CBDC megvalósításához kapcsolódó tervezés legfontosabb döntési pontjait. A képzés emellett betekintést nyújt az MNB CBDC-vel kapcsolatos kutatásiba és kezdeményezéseibe.

A kurzus időtartama

6 óra

A kurzus felépítése

  • A pénz fejlődése, digitalizáció, digitális pénz
  • A digitális jegybankpénz koncepciója, motivációk és fő tervezési döntések
  •  Nemzetközi CBDC projektek: megközelítések, tapasztalatok és tanulságok
  • Esettanulmányok

A kurzus céljai?

A kurzus résztvevői:

  • átfogó képet kapnak a pénz fejlődéséről, a digitalizáció pénzügyekre gyakorolt hatásairól,
  • megismerik a legújabb digitális megoldások nyújtotta lehetőségeket és kockázatokat,
  • betekintést nyernek a digitális jegybankpénz koncepciója mögött meghúzódó lehetséges jegybanki motivációkba és a potenciális gyakorlati megvalósítási irányokba,
  • megismerik a legfontosabb nemzetközi és hazai CBDC projekteket.

Kinek ajánljuk a kurzust?

Pénzügyi szakembereknek, a hagyományos pénzügyi és a FinTech szektor szereplőinek, valamint a digitalizáció, pénzügyi innováció iránt érdeklődőknek. Azoknak, akiket foglalkoztat a pénz jövője a digitális korban, és az erről kialakulóban lévő jegybanki megközelítések témája.

További információért látogass el a GY.I.K. oldalunkra
Tovább a GY.I.K. oldalra
Oktatásszervező

Ezeket a kurzusokat ajánljuk még Önnek