A tőzsdei szakvizsga felkészítő tanfolyamon belül a KÖZGAZDASÁGTAN kurzus célja, hogy megismertessük az értékpapírpiacok működésének közgazdasági hátterét, betekintést biztosítsunk az állampapírpiac szerkezetébe és működésébe, bemutassuk a vállalati értékpapírok piacát, és lefektessük a vállalatok pénzügyi elemzénének alapjait.
Mindazoknak, akik ezen a területen szeretnének dolgozni és ezért alapos elméleti, illetve gyakorlati ismereteket kívánnak szerezni az értékpapírpiac működéséről. Befektetési tanácsadással, vagyonértékeléssel, treasury-vel, értéktőzsdei kereskedéssel foglalkozó junior - senior szakembereknek, illetve mindazoknak ajánljuk, akiket érdekelnek a tőzsdei folyamatok.
A KOMPLEX tanfolyamon való részvétel mellett, képzési részenként, vizsgázási lehetőséget is biztosítunk résztvevőink számára. A százhúsz tanórás tőzsdei szakvizsga felkészítő tanfolyam négy képzési részének elvégzése, szinte nélkülözhetetlen a sikeres vizsgákhoz. Az összes képzési részből sikeresen záróvizsgázó résztvevőknek, komplex Tőzsdei Szakvizsga Tanúsítványt állítunk ki. Egy-egy sikeres záróvizsgát követően, kérés esetén, igazolást állítunk ki adott képzési rész teljesítéséről.
A tanfolyam felépítése és a tárgyalt témák a lap alján a "Felépítés" nevű dokumentumban tekinthetőek meg.
A tanfolyam ütemezése a lap alján az "Kurzus tematika" nevű dokumentumban tekinthető meg.
A kurzus 2022. szeptember 14 - október 19. között, szombati napokon 09:00 - 14:00 óra között kerül megvalósításra. 6 oktatási alkalom.
(A KOMPLEX tanfolyam 2022. szeptember 14 - 2023. április 12. között, szombati napokon 09:00 - 14:00 óra között, kerül megvalósításra, összesen 24 oktatási alkalom.)
A kurzus egyéni ára: 99.000 Ft + 27% ÁFA
A KOMPLEX tanfolyam ára: a négy képzési rész egyidejű megvásárlásakor 10 százalék kedvezményt nyújtuk: 379.000 Ft + ÁFA.
A Tőzsdei szakvizsga felkészítő tanfolyam, ezen belül a KÖZGAZDASÁGTAN kurzus is HIBRID képzési formában indul, lehetőség van helyszíni, illetve online részvételre is.
Helyszín: Budapest (A helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk.)
További információért látogass el a GY.I.K. oldalunkra
Letölthető dokumentumok
Jelezd nekünk érdeklődésed a lenti gombra kattintva és tájékoztatni fogunk a kurzus pontos indulásáról.
Jelezd nekünk érdeklődésed a lenti gombra kattintva és tájékoztatni fogunk a kurzus pontos indulásáról.