Menü

Kiss Anna

statisztikai elemző

Magyar Nemzeti Bank

Közgazdász diplomáját 2000-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, ezt követően 2005-ben az ELTE-n jogi szakokleveles közgazdász, majd 2018-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen üzleti adatelemző másoddiplomát szerzett.

2000-ben kezdett dolgozni a HVB Bank Hungary Rt.-nél projektmenedzserként, majd az ingatlanfinanszírozási területet erősítette 2002-2004, illetve 2007-2018 között az MKB Bank Nyrt.-ben először senior projektmenedzserként, majd osztályvezetőként.

2018-tól a Magyar Nemzeti Bankban statisztikai elemzőként vesz részt a HITREG projekt bevezetésében, működésében. Fő feladatai az adatmodell és a kapcsolódó szabályrendszer kialakítása, jelenleg a pénzügyi vállalkozások számára kialakított HITREG modell bevezetésében és egyéb statisztikai adatszolgáltatások kialakításában vesz részt.

Az oktató kurzusai